feb
7

A Magyar Gánya :D

Címkék: belfőldi rémhírek | Szerző: flexsnake | 7:50 pm
Megvallom öszintén ritkán járok a vicclapra röhögni de a Gárdások mindig fel tudnak vidítani ha éppen nem értelmezési gondokkal küszködnek :D
 Az egy dolog ha valaki Horthyt ünnepelgeti, tudok olyat aki a mai napig Rákosi elött hajt térdet, megszoktuk hogy sok a barom :D
 Az egy másik dolog mikor úgymond olvasói leveleket tesznek közzé.Na itt akadtam egy gyögyszemre.Az író leírja a kétségeit a magyarok önjelölt hőseivel(bizonyított források szerint köztörvényes bünőzők)  szemben amire a kordinátor néven válaszolgató egyből elélvez és villogtatja a foga sárgályát :D
 Ime az ominózus pár sor, lehet röhögni :D
Pirossal az értelmezésem.

Koordinátor (egyben utolsó) válasza:

1) Nem tegeződünk, nem ittunk egy asztalnál!(nem is fogunk)-miközben azt hírdetik hogy a magyar nép érdekei meg bla-bla lazán elküldi a sunyiba mert nem ért eggyet a rasszizmussal
2) Az embernek legyen annyi igénye (minimum), hogy ismerje a gyökereit és megismerje,MEGTANULJA anyanyelvét, sőt, a helyesírás is része ennek!-a gyökereket megismertük mikor ott parádéztak a téren parasztruhában
3) Igen, tudom, melyik fajtához tartozom! Vajon mindketten elmondhatjuk ezt magunkról?-itt már eldurrant a rasszista kapszulája és ha nem paskolja meg kopasz fejét valaki még beirja hogy te rohadt cigány csak ugye olyat nemlehet mert ők ,,nem rasszisták"
4) Vita lezárva, van egy szint, ami alá nem vagyok hajlandó lemenni.”-vagyis van egy szint ahol nem tudsz vitába kelni mert észérvekkel jönnek.Egy szint alá viszont sikeressen lementél azzal hogy egy szervezeten belül müködsz pedofilokkal meg homoszexuálisokkal, mert ugye emiatt voltak elitélve sok tagjaitok, nemde?Na ugye :D

 Elviselem ha valaki nagymagyarországos polóban lófrál, nekem az sem jelent semmit ha árpádsávos zászlóval kergeti a galambokat.Rettentően toleráns tudok ám lenni mikor megerőltetem magam.Azokkal szemben viszont nem akik képtelenek elfogadni hogy a többség magyarországon nem türi az ilyen önjelölt ,,hazafiúkat".A töbségnek ne akarjanak olyanok példaképei lenni, ne is  pattogjanak itt közbiztonságot emlegetve meg cigánybünőzést akiknek nagyrésze el volt itélve a legundórítób erőszakos büncselekmények  miatt.Mert bizony a többség itt középen él, most megérezhetitek milyen a kisebbségnek gárdistáim :D

Ui:
Ami a "köztörvényes bűnözőket" illeti: egyrészt a Magyar Gárda megteszi a szükséges lépéseket, kétségei ne legyenek ezügyben.De mégiscsak hatszázötven emberből emeltek ki öt Gárdistát -tekintve, hogy nekünk nincs hozzáférésünk ilyen bizalmas adatokhoz, melyek a Gárdisták előéletét írják le, - ismerjük
be - jó arány.
Nem, ez kurvaszar arány :D Tekintve hogy erkölcsi bizonyitványt mindenkitől lehetne kérni.Egy ilyen szervezett tagjaitól az a mennyiségü IQ elvárható lett volna hogy rre rájöjön.De nem lepődtünk meg, ilyenek ezek a gárdisták :D

A bejegyzés trackback címe:

https://flexsnake.blog.hu/api/trackback/id/tr86329909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2008.02.12. 13:43:11

Ennyemán. :) Dejszen a gárda parlagfűirtásra alakult. Vagy nem? Hehe. Ahhoz meg nem kell ész, csak a fajt - a parlagfüvet - kell ismerni, és nem összetéveszteni a vadkenderrel, ami viszont hasznos, mert el lehet szívni. Na. Mit kő kekecölni a gárdával, vazze? ;-)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.12. 15:39:48

Nem kekeckedek a gárdával, elismerem hogy a gazírtás egy rengkivűl fontos tevékenység, akárcsak a sírok gondozása és mondjuk hagyományőrzés címszóval lovaskocsihajtás vagy népművéászeti motívumok himzése esetleg agyagozás.Utobbiakat tudtommal nem müveli a gárda.Pedig ugyebár a hagyományőrzés abban foglaltatik hogy népünk korai szakaszaiból is mutatunk valamit.Ijjászverseny vagy ilyesmi?Akkor van probléma ha a gazírtás alatt holmi félkatonai szervezkedésben kreolbőrű vadászatot értünk.Márpedig a cigánybünőzés hangoztatása és menetelgetés az egykori nyiílasokat idézi.Hasonló esetben ugyanígy felhádorodást keltene vörös zászlóval kaszákkal felvonulni és újraállamosítást követelni.
Mindenki maradjon a saját kaptafájánál, egyesület annál amit az egyesületi jogok engednek, tudtommal a rasszizmust és az úszítást nem rakták még bele.

2008.02.12. 16:10:33

Kb így gondolom én is. :-) És alighanem áttételes a parlagfűirtás kifejezés is. De legalább vadkendert emlegetnének, az majdnem olyan métely, mint a hozzájuk oly közel álló fasizmus.
Ja, annyit: az íjászversenyről jut eszembe a régi, de megint aktuális mondás: "A Magyarok Nyilaitól ments meg Uram minket!".

2008.02.12. 16:17:01

Aztat elfelejtettem ideírni: a gárda soha nem fogja valódi profilját terjesztgetni, márcsak azért sem, merthogy aztat világszerte elítélik. Mi sajna - úgy tűnik - nem világszerte élünk, hanem egy hagyományőrző helyén a világnak: itt hagyomány a zsidózás, a cigányozás, meg hasonlók, jó magyar szokás szerint burkoltan, alattomosan, ettől irtózatosan veszedelmesen. Nem véletlen, hogy a minden normális helyen tiltott bőrfejűhordák gyülését nálunk elnézik. Sőt igénylik némelyek.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.13. 18:10:00

Az oktatás hiányában látom az egyik okot.Az a fiatalság akik erőszakkal probálnak meg úgymond problémákat orvosolni nem az értelmiség közül kerül ki.Ők akik hiányos történelmi ismeretik homályos pontjait behelyettesítik egy éppen aktuális főgonosszal akit le kell győzni.Mindeközben képesek feltétel nélkül olyan állításokat elfogadni amire racionális magyarázat sincs.
Problémák mindig is voltak és lesznek is, de még egyetlen rendszer sem tudott rendet tenni erőszakkal és megfélemlítéssel, ezeket egyébként is a kommunista álam gyakorolta, most akkor ők neokomonisták árpádsávval? :D
Mindig jön valaki aki egy újságcikből levonja a következtetést: a cigányság itt-meg ott ölt meg valakit vagyis mind gyilkos, eközben naponta legalább egy gyilkoságot követnek el a fehérek, most ha ezeket is összeírogatnám akkor következtesem ki hogy minden fehér gyilkos?Kikérem magamnak!A bünelkövetők 70%a meg katolikus, most akkor gyujtsunk fel templomokat meg égessünk papokat??Írtsuk ki a katolikus egyházat mert katolikus papok vannak akiket pedofiliával vádoltak vagy éppen embert ölt.Meg ugye a keresztes háborúk meg az inkvizició...Szóval mind bünős, na hajrá!
Adtam mégegy csoportot akit utálni lehet.De akár a postásokat is utálhatjuk az egyik nem hozza föl az emeletre a csomagjaim, szoval mind ilyen, öket is el kell tüntetni.Katolikus bünözés meg postás bünözés, juteszembe egy postás meglógott a havi nyugdíjakkal volt az újságban.Szóval igenis van postásbünözés!!! Ezért menetelgetni fogok a posta körül, ha azt mondják hülye vagyok akkor ők meg nemmagyarok meg bolsevikbaloskomunistazsidocigányok :D

2008.02.13. 19:32:58

flexsnake 2008.02.13. 18:10:00 :
Nagyon jó a logika, tetszik a következtetés.
Az egészben egy bökkenő van csak: "Az a fiatalság akik erőszakkal probálnak meg úgymond problémákat orvosolni nem az értelmiség közül kerül ki." Ez sajna csak a fiatalságot jellemzi. Az idősebb korosztályt nem. Nézd meg: a MIÉP tagjai és szimpatizánsai erősen értelmiségi rétegbő valók többségben. Papok, orvosok, mérnökök, nyomdászok, közgazdászok, stb., és igen jelentős létszámban neves művészek. Ez baj. Veszélyes. A hallgatóságuk akár hitelt is adhat nekik, már a hírnevüket tekintve is. Szerencsére azért ez nem annyira erőteljes, de nem hagyható figyelmen kívül.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.02.14. 00:56:16

A Miépet én nem nevezném veszélyesnek, önmaguk paródiái.Csurka is valami nagyon komoly posztott töltött be a 40év alatt azt mondják :D
Mindig lesz olyan aki magánszemélyként és tisztségében is felválalja a nézeteit, ez addig nem is baj amig nem sért törvényes jogokat.
Mindenkinek van egy jogi korláta hogy meddig mehet el és ha át lépi valakinek nagyon rá lép a lábára.Az a valaki meg vagy vissza lép arra a lábra vagy a törvény adta jogán ki kéri azt.
És ha cigánybünözés szóval általánosítunk akkor a cigányság joggal kéri ki magának.
Ma már nemhogy szégyen de sokan büszkék vagyunk rá ha le antimagyaroznak, mert úgy gondoljuk hogy valakinek az álampolgársága az ugyis ott szerepel a személyi igazolványában, ha kiérdemli azt hogy le antimagyarozzák akkor sikerült valakinek a lábára rálépnie a törvény betartása mellett.Mig akár csak egyetlen olyan ismerősőm is lesz aki cigány és egy pénzitézetben felelős munkakört lát el, mig zsidó vallású ismerös gyermekklinikán életeket ment addig kikérem az ő nevükben hogy általánosítás leplét huzzák a fejükre.

2008.02.14. 13:12:53

"A Miépet én nem nevezném veszélyesnek, önmaguk paródiái."
Ez igaz. Nem is maga a párt a veszélyes, hanem a tanai. A nácik rájöttek, hogy nyiltan nem lépnek fel. Előbb elhintik a nézeteiket, és azok már a maguk kis talaján - mert azt el kell ismerni, hogy termékeny talajuk jócskán van - "gyümölcsöznek". Az a pár ember, aki megjelenik a gyűléseiken, az az egész ország összes szimpatizánsát magában foglalja, és majdnem annyi érdeklődőt. A veszélyt a csendes náci szemlélet rejti, mert a felszín alatt dolgozik.
süti beállítások módosítása